Még november közepén a születésnapom előtt pár héttel egyik kedves barátommal, Ferivel, megbeszéltünk egy reggeli, délelőtti pecát. Ő inkább a tavaszi, kora nyári domolykózó helyünket akarta meglátogatni, de rábeszéltem, hogy inkább menjünk feljebb a folyón egy új rész kipróbálása céljából. Nem kellett sokáig győzködnöm, mivel elég hideg volt és így legalább elmentem érte autóval. Sőt, még reggel tőlem szokatlan módon még szendvicseket is készítettem neki kora reggel. Ugyanis reggeltől kora délutánik terveztük az inkább sétálós halkeresést.

Meg is érkeztünk a kiszemelt helyre, - talán azért is szeretem ezt a pályát, mert ide közvetlenül a partig el lehet jutni autóval :) - nekiálltunk dobálózni. Feri a szokásos körforgóival próbált meg támadást kicsikarni, én pedig némi gumizás után váltottam a már többször eredményes pisztráng színű KENART DIVER-re. A rettenetes hideg és az eredménytelenség hatására inkább teáztunk és ettünk egy-egy finom falatot, majd észak felé vettük az irányt. Kevés cammogás és beszélgetés után mintha egy kis strandon találtuk volna magunkat, süppedős balatoni homok, lassan mélyülő víz. "Ez igen" már csak a napsütés és a kánikula hiányzott.

Én a homokos kanyar felső részéhez siettem, ahol a legkeskenyebb volt a folyó. Első dobás, lassú bevontatás és hirtelen megáll a kis halacskám. Éppen fel akartam kiáltani, hogy "már megint ezek a rohadt levelek", de ekkor valami furcsa történt. Nem a szokásosan reagáltak az összeállt falevelek a húzásomra. Szép lassan, komótosan elkezdtek felfele, a sodrással szemben úszni. "Ez hal lesz" kiáltottam! Sikerült a mélyben egész a part közelébe terelgetnem, de ekkor elementáris erővel megindult vissza, a biztonságot adó mélybe. Kis fékerőállítás, a markolat még keményebb szorítása és kezdődhet előröl az egész játék. Ismét a lábamig merészkedett, majd még keményebben és brutálisabban spuri vissza. "Nem is akármekkora!!!" Lassacskán Feri is közelembe ért, látta az akción, hogy nem viccelek és a küzdőfelem sem. Még két kört lenyomtunk így egymással, mindig kevés fékerőt hozzáadva. Az utolsó előtti "round" -ban megpillantottuk a gyönyörűséget, egy lélegzetelállító, egészséges és dühös süllőt. A végére semmi ereje nem maradt szegénynek,csak magatehetetlenül siklott a sekély, homoktenger irányába. Feri kiemelte, az addigra már elalélt harcost. Pár fotó, gyönyörködés és mehetett is vissza ragadozni. Talán életem hala lehetett, a Sión nem sűrűn akad horogra ilyen kövér, jóllakott süllő.

Kifújtam magam és mehettünk tovább. Itt már nem jött semmi, ezért úgy döntöttünk hazafelé a következő faluban megállunk és onnan gyalogosan megközelítjük a talán még ígéretesebbnek mutatkozó süllőtanyát. Jó nagy gyaloglás közben legalább volt időnk kibeszélgetni magunkat.

Útközben megálltunk egy még ismeretlen terepen, egy kanyar belső felén, de a sodrós vízben nem jártunk sikerrel. Sajnos csalódnunk kellett a kiszemelt helyben is :( Semmi mozgása, de még kapás sem. Mielőtt indultunk volna Ferinek sikerült egy kis balint becsapnia.

Nem fogtunk agyon magunkat, de legalább emlékezetes marad ez a nap, a maga kis süllőjével.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.