A többiektől kicsit lemaradva, de végre megérkezett a Dragon 2012 -es katalógusa. Már régóta vártam, mivel egyik kedvenc gyártómról van szó.

Első pillantásra is feltűnik az eddig megszokott igényes kidolgozás, design. A termékeken nem sokat változtattak, de azért minden kategóriában találhatók újdonságok. Ami rögtön megragadott az az Okuma új Black Rock botcsaládja, illetve a kedvenc wobblerem, a Salmo Tiny új BT színe, amely megkapta a Hornettől ismert színt. Így már nincs eltérés egyazon színkódon belül. Szembetűnő továbbá a táskák, mellények kínálatának kibővülése rengeteg praktikus darabbal.

Későbbiekben néhány számomra érdekes terméket külön-külön is bemutatok.

Itt tölthető le a Dragon 2012-es katalógusa:

Mintegy folytatásaként az előző bejegyzésnek számolnék be egy nagyszerű fogásról.

Mivel a folyó pár hete már egy hömpölygő sártömeggé változott, gondoltam ki is próbálom az újonnan felderített szakaszt. A patakokocska befolyása alatt még nem keveredett teljesen össze a sáros vízzel és rengeteg kishal ugrándozott vidáman kifelé a szabad levegőre. A nyáron szokásosnak mondható, nagyon bevált és preferált Salmo Tiny-t kapcsoltam a zsinór végére, reménykedve egy balin vagy domolykó támadásban. Meg is lett az eredménye, a folyásra merőlegesen dobott wobblernek.A már sokszor bizonyító OYT szín itt is meghozta az eredményt. Egy határozott, erőteljes rántással már forgolódott is a balinka. Szerencsére a 0,10 Powerpro bírta a gyűrődést, na meg a tiny apró horgai is. Sikerült megakadályoznom, hogy a hatalmas erővel zúduló folyó közepébe veressen a nem apró példány. Rövid fárasztás után már szákba is került a gyönyörűség.

A történet még nyáron kezdődött, mikor fejembe vettem, hogy új területeket fedezek fel. Azon ritka alkalmak egyike volt, mikor apával közösen biciklire pattantunk és nekivágtunk a világnak.

Már régóta mozgatta a fantáziám, hogy milyen lehet ahol a névrokon patak a Sióba ömlik. Elöljáróban annyit, hogy teljesen más mint amit elképzeltem. Megközelíthetetlen, ágas-bogas, mocsaras környékre számítottam, merre még ember nem járt. Mint kiderült egyáltalán nem fedi a valóságot. A kerékpárokkal gyönyörű, hűvös erdei ösvényen haladtunk, mellettünk a folyó kakaó vize hömpölygött semmivel össze nem téveszthető hangulatot varázsolva. Tempósan haladtunk a szűk fákkal ölelt folyóson aminek kialakításában nem kis szerepe volt a fatolvajoknak és a birkáknak.

Az erdei kalandozás végén enyhe bukkanó és ami azután következett valami teljesen más világ. Mintha a filmet megvágták és egy teljesen más helyszínt ragasztottak volna utána. Éles kontrasztot képezve a szűk, zárt tér és a szemet szárnyalni engedő pusztaság között.

A távolból közeledtünkre felreppenő kócsagok már sejtették a halak búvóhelyét. A torkolathoz érve már teljesen megbabonázódtunk a látványtól és attól az irgalmatlan, elemi erőtől ahogyan az áradás miatt felduzzadt kis patak a nagy csatornába zúdította vízét.

Már akkor tudtam, hogy itt szép fogás elé nézek.

Még november közepén a születésnapom előtt pár héttel egyik kedves barátommal, Ferivel, megbeszéltünk egy reggeli, délelőtti pecát. Ő inkább a tavaszi, kora nyári domolykózó helyünket akarta meglátogatni, de rábeszéltem, hogy inkább menjünk feljebb a folyón egy új rész kipróbálása céljából. Nem kellett sokáig győzködnöm, mivel elég hideg volt és így legalább elmentem érte autóval. Sőt, még reggel tőlem szokatlan módon még szendvicseket is készítettem neki kora reggel. Ugyanis reggeltől kora délutánik terveztük az inkább sétálós halkeresést.

Meg is érkeztünk a kiszemelt helyre, - talán azért is szeretem ezt a pályát, mert ide közvetlenül a partig el lehet jutni autóval :) - nekiálltunk dobálózni. Feri a szokásos körforgóival próbált meg támadást kicsikarni, én pedig némi gumizás után váltottam a már többször eredményes pisztráng színű KENART DIVER-re. A rettenetes hideg és az eredménytelenség hatására inkább teáztunk és ettünk egy-egy finom falatot, majd észak felé vettük az irányt. Kevés cammogás és beszélgetés után mintha egy kis strandon találtuk volna magunkat, süppedős balatoni homok, lassan mélyülő víz. "Ez igen" már csak a napsütés és a kánikula hiányzott.

Én a homokos kanyar felső részéhez siettem, ahol a legkeskenyebb volt a folyó. Első dobás, lassú bevontatás és hirtelen megáll a kis halacskám. Éppen fel akartam kiáltani, hogy "már megint ezek a rohadt levelek", de ekkor valami furcsa történt. Nem a szokásosan reagáltak az összeállt falevelek a húzásomra. Szép lassan, komótosan elkezdtek felfele, a sodrással szemben úszni. "Ez hal lesz" kiáltottam! Sikerült a mélyben egész a part közelébe terelgetnem, de ekkor elementáris erővel megindult vissza, a biztonságot adó mélybe. Kis fékerőállítás, a markolat még keményebb szorítása és kezdődhet előröl az egész játék. Ismét a lábamig merészkedett, majd még keményebben és brutálisabban spuri vissza. "Nem is akármekkora!!!" Lassacskán Feri is közelembe ért, látta az akción, hogy nem viccelek és a küzdőfelem sem. Még két kört lenyomtunk így egymással, mindig kevés fékerőt hozzáadva. Az utolsó előtti "round" -ban megpillantottuk a gyönyörűséget, egy lélegzetelállító, egészséges és dühös süllőt. A végére semmi ereje nem maradt szegénynek,csak magatehetetlenül siklott a sekély, homoktenger irányába. Feri kiemelte, az addigra már elalélt harcost. Pár fotó, gyönyörködés és mehetett is vissza ragadozni. Talán életem hala lehetett, a Sión nem sűrűn akad horogra ilyen kövér, jóllakott süllő.

Kifújtam magam és mehettünk tovább. Itt már nem jött semmi, ezért úgy döntöttünk hazafelé a következő faluban megállunk és onnan gyalogosan megközelítjük a talán még ígéretesebbnek mutatkozó süllőtanyát. Jó nagy gyaloglás közben legalább volt időnk kibeszélgetni magunkat.

Útközben megálltunk egy még ismeretlen terepen, egy kanyar belső felén, de a sodrós vízben nem jártunk sikerrel. Sajnos csalódnunk kellett a kiszemelt helyben is :( Semmi mozgása, de még kapás sem. Mielőtt indultunk volna Ferinek sikerült egy kis balint becsapnia.

Nem fogtunk agyon magunkat, de legalább emlékezetes marad ez a nap, a maga kis süllőjével.

Egy remek balin és süllő tanya nem túl messze.

Napsütéses vasárnap délelőtt mi más esne jobban az embernek mint egy kis "vadászat". Kivergődtem hát a hatalmas sáron keresztül egyik ígéretes, már rég nem látogatott pecahelyemre.

Kezdésnek gondoltam jó lesz egy nekem már nagyobbacskának számító twister. Pár dobás után az orrom előtt kicsit leakadtam, de egy enyhe mozdulat után már jött is kifele a kacska gumi, horga hegyén egy köröm nagyságú pikkellyel. Nofene legalább látom, hogy van itt mit keresnem. Következő dobás ugyanott, már éppen emelném ki a kis ólomfejest, mikor egy közepes balinka az orrom előtt akcióba lendült. Sajnos elkapkodtam. De sebaj lesz ez még jobb is.

Közben a nap is előbújt ködfátylából, tavaszi hangulatot teremtve, lelket melegítve. Gondoltam mivel láthatóan balinok és esetleg domik uralják a vizet, inkább valami kisebb balincsemegével próbálkozom. Egy kb. 3cm-es YUM twister mellett döntöttem. Pár dobás után meg is hozta a vártnál jóval kisebb mikroszkopikus domolykót. Még jó néhány próbálkozás részemről feljebb is lejjebb is, de semmi.

Következhet a kedvencem, az általában eredményes wobblerezés. Mostanában Kenart válik be nekem. Választottam is egyet a csalis dobozból, egy DIVER-t. Ezt Pistabátyámtól vásároltam számos másik darabbal egyetemben. Sügér mintázatú, meglátjuk mit szólnak hozzá a prédák. Az ősz beköszönte óta kicsit bosszantó és hálatlan dolog a pergetés a rengetek vízközt úszó falevél miatt. De ez egy ilyen játék.

Kicsit magasabb a folyó vizállása a nyáron megszokottnál, a kövek víz alá kerültek, de még jól kivehetők. Ennek fényében a "tiszta" pályát céloztam meg a kellemetlen akadások elkerülése végett. Nem is kell sokat várnom máris szinte robbant is ki a vízből az első megtévesztett páciens. Tenyérnyi méretű kis halacska. Első látásra balinnak tűnt, még gondoltam is magamban, hogy na te hülye ekkora csalitól meg mit akarsz. Na de lassan a testel, ez nem is egy kis balin ez bizony valami teljesen más....

A valaha fogott legnagyobb domolykó melyről kép is készült. Voltak nála nagyobbak és szebbek,de ki tudja miért azokról sajnos nincs kép. Nem tudom így mennyire lehetnek hitelesek azok a fogások.

A képen látható halat az öreg Franz Wutte bácsi fogta. Ha azzal a husánggal ami a háttérben látható még meg sem kellett kínlódnia vele. A domi egyébként 5,72 kg és kb. 80 cm hosszú.

A horoggal fogott domik közül MAGYAR volt a második legnagyobb. Ezt 1987-ben a Dunán fogták, 6,25 kg tömegű volt. Még belegondolni is szörnyű, hogy ha képen lévő halnál is nagyobb szörnyeteg vajon hogy nézhetett ki. A rekordot a magyarnál csak 0,05 kg -al súlyosabb lengyel tartja 1973 -ból (6,30 kg)

Ezek után már mindenki látja az elérendő célokat. HAJRÁ!